Azért vagyok a világon, hogy az embereknek jó napja legyen

A legtöbb vígjátékban a szereplők között mindig van egy sete-suta karakter, aki akármibe is fog bele, ügyetlenségével mindig a nevetség tárgya lesz. A nagyobb siker érdekében sokszor szándékosan eltúlozzák a kétbalkezességét. Vagy mégsem? Nos, ha magamból indulok ki, az ilyen tulajdonságokkal "megáldott" emberek igenis léteznek. Millió sztorit tudnék írni nektek arról, hogy milyen különös helyzetekbe kerültem már az eddigi 26 évem alatt. Volt, hogy egy rendezvényen kolbászzsír került a szőke hajamra, de "fürödtem" már halászlében is. (Véletlenül rámborítottak egy egész tálnyit) Legutóbb a joghurtvásárlásomnak lett hasonlóan komikus vége, a testvérem jóformán fetrengett a konyhában a röhögéstől, miután elmeséltem neki, mi is történt. 

Soha nem szoktam joghurtot venni, de ma reggel jött az isteni sugallat, hogy nekem most igenis szükségem van rá. Betipegtem a boltba, kiválasztottam egy cseresznyéset, majd mentem is a kasszához. A munkahelyem felé vezető szokásos gyalogutam első tizenöt perce teljesen eseménytelenül zajlott. A gondolataimba merülve haladtam előre, aztán PUFF!! Megcsúsztam egy jégfolton, és máris a földön találtam magam. A nagy esés ellenére, egy apró kézhorzsolással megúsztam az egészet. Legalábbis én. Szegény joghurtom nem bírta a kiképzést, és kidurrant. Mondanom sem kell, a táskám, a kabátom, mindenem olyan lett... Ott álltam az utca közepén, talpig joghurtosan. Valamilyen csoda folytán mind a fülhallgatóm, mind a telefontöltőm túlélte a balesetet, pedig azok is kaptak belőle bőven. Szóval igen, így indult a reggel. Ma sem ettem joghurtot. 

Sokáig nem volt egyszerű elfogadni, hogy én vagyok az emberek között az ügyeletes kétbalkezes, akivel mindig történik valami. Gátlásos voltam, hisz a körülöttem lévők sokszor kinevettek. Aztán rájöttem, hogy velük együtt kell nevetnem. Hisz hiába is akarnék megváltozni, én ilyen vagyok. Akarva-akaratlanul is, az ilyen helyzetek úgyis mindig megtalálnak. Ahelyett, hogy búslakodnék a dolgon, most már én is önfeledten tudok nevetni saját magamon. És sokszor csak ennyit mondok: "Legalább az embereknek mosolyt csaltam az arcára"