5 apróság, amivel feldobhatod a napod

10:31


Az állandó munka, és a sok tanulnivaló mellett, megesik, hogy az ember kevesebb időt fordít a kikapcsolódásra. Tény, ezek kiiktatásával valóban sok időt spórolhatunk meg, ugyanakkor ez a lépés a saját boldogságunk rovására is mehet. Természetesen mindenkinek szíve joga eldönteni, melyik utat választja, ugyanakkor én azt tanácsolnám Nektek, hogy mindenképpen élvezzétek az életet. Ebben a bejegyzésben össze is szedtem pár dolgot, amik segítségével egy kicsit szebbé varázsolhatjátok a mindennapjaitokat. 

1. Járj nyitott szemmel 
Azt gondolhatjátok, hogy ez a pont teljesen magától értetődő. Igen, nagyon sokáig én is ebben a hitben éltem. Aztán rá kellett jönnöm, hogy sajnos nem így van. Az emberek egyfolytában rohannak. Hol a buszra, hol a munkahelyükre, hol egy találkozóra, és sokszor észre sem veszik, hogy mi zajlik körülöttük a világban. Pont emiatt, az őszinte rácsodálkozás az élet apró örömeire, leginkább már csak a gyermekekre jellemző. De egy felnőtt miért is ne örülhetne annak, ha szép az idő? Miért is ne mosolyodhatna el, ha meglát egy aranyos kiskutyát az utcán? Vedd észre, mennyi apró csoda vesz körül, és nyugodtan add át magad az érzésnek. Hogy mit szólnak ehhez mások? Kit érdekel?! Ha te felnőtt létedre attól érzed jól magad, ha megnézel egy mesét, hát nézd! Egészen addig, amíg a saját vágyaiddal másokat nem bántasz meg, csináld csak azt, amit szeretnél! 

2. Mindig legyen időd saját magadra
Ez az a dolog, amit az emberek többsége szinte teljesen kiiktat az életéből. Igen, első látásra nem is tűnik annyira fontosnak. Ugyanakkor hosszabb kihagyás után, szépen lassan rá fogsz jönni, igazából nélkülözhetetlen. Legyen az akárcsak 10 perc, de minden embernek szüksége van arra, hogy olykor-olykor egyedül maradjon a gondolataival, és relaxáljon kicsit. Nálam a teázás az, ami abszolút bevált, és semmi pénzért nem lennék hajlandó lemondani róla. Az a fél óra, mely alatt szépen lassan megiszom a teámat, számomra igazi kikapcsolódás. Ilyenkor nem sietek sehová, nem foglalkozom semmi mással, csak egyszerűen elvagyok. 

A kép illusztráció -- forrása: google.com

3. Fő a pozitív gondolkodás! 
Az összes közül, talán ezt a legnehezebb megoldani. Mert bár mondani könnyű, hogy minden szép és jó, el is hinni, már egy teljesen más tészta. De nem lehetetlen. A pozitív gondolkodás igenis jó hatással van az életünkre, ezért úgy gondolom, mindenkinek meg kellene próbálkoznia vele. Íme a kedvenc idézetem a témával kapcsolatban, ami remekül magába foglalja a dolgokat. 

"Ha épp felhők borítják is az eget, előbb-utóbb előragyog mögülük a nap, ami arra emlékeztet, hogy nem szabad feladni."

Szóval tessék ezt megfogadni, és ha kell, próbáljátok meg "átprogramozni" az agyatokat, hogy egy teljesen más perspektívából nézhessétek a világot. Mert akármennyire is hihetetlen, a dolog működik. Ha pozitív vagy, sok jó dolog fog történni az életedben.

4. Zene, zene, zene!
Bizonyított tény, hogy a zene képes megváltoztatni a hangulatunkat, Akkor miért is ne használhatnánk ezt fel arra, hogy szebb legyen a napunk? Mindannyiunknak vannak kedvenc számai, olyanok, amiktől már első hallásra jobban érzi magát. Elő hát velük! Én a telefonomon összeállítottam egy lejátszási listát "Vidám dalok" címmel, amelyet telepakoltam csupa olyan dallal, amik jókedvre derítenek. (A későbbiekben majd párat megmutatok Nektek) Napi szinten hallgatok minden benne lévő számot. Ezt a módszert bátran tudom ajánlani mindenkinek, de leginkább azoknak, akik imádnak zenét hallgatni. És hogy azért csak ne maradjatok zene nélkül, íme az egyik kedvenc vidám dalom.


5. Légy kedves! 
Sokszor úgy érezzük, hogy nem mindig megoldható, hogy a legkedvesebb arcunkat mutassuk valaki felé. Nincs ezzel semmi gond. Olykor mindenkivel megesik, hogy elszakad az a bizonyos cérna, és kiadja magából a sérelmeit. Ugyanakkor ha nincs okunk semmi ilyesmire, próbáljunk meg kedvesek lenni embertársainkkal. Hisz a kedvesség, kedvességet szül. Nekünk nem kerül semmibe, hogy szebbé tegyük valaki napját, de neki nagyon sokat fog jelenteni. Gondoljunk bele, fordított esetben nekünk milyen jól esne, nem igaz? Reggelente ezt észben tartva induljunk neki a napnak. 

Íme, ez lenne az az öt pont, aminek segítségével szebbé varázsolhatjátok a napotokat. Mint láthatjátok, annyira nem nagy ördöngösség a  dolog, és egy kis odafigyeléssel meg is valósítható az összes. Ti mit gondoltok a listáról? Kipróbáltátok? Írjátok le a véleményeteket! 


You Might Also Like

0 megjegyzés