Önismeret - Kulcs a boldogsághoz

Kemény feladat szembenézni önmagunkkal, és elfogadni a saját, tökéletlen személyiségünket. Vannak emberek, akik inkább a szőnyeg alá söprik az igazi énjüket, és a társadalom elvárásainak megfelelve, egy teljesen más egyénnek mutatják magukat. Tény, ami tény, könnyebb alkalmazkodni, mint szembemenni az árral, de hosszútávon ez egyáltalán nem kifizetődő. 

Emlékszem még azokra az időkre, amikor még én is olyan lány voltam, aki szürke kisegérként megpróbált beolvadni a környezetébe. Nem mertem felvállalni azt, aki vagyok. A közeli ismerőseimen kívül az embereknek nem sokat mutattam magamból. Fogalmuk se volt arról, mit szeretek, mi a hobbim, vagy egyáltalán milyen tulajdonságokkal is áldott meg a sors. Visszagondolva, az akkori viselkedésem mára már egy kissé nevetségesnek tűnik, ám akkoriban még én sem voltam teljesen tisztában saját magammal. Ha tizenéves koromban megkértek volna arra, határozzam meg a saját személyiségemet, képtelen lettem volna rá. Hiába tudtam, mit szeretek, és mik a vágyaim, a "Ki vagyok én?" kérdéssel mégis eléggé hadilábon álltam. Pontosan amiatt, mert nem mertem szembenézni önmagammal. Azt hiszem, húsz éves korom körül jutottam el arra a pontra, amikor végre én is az önismeret útjára léptem. 

"Az embernek meg kell tanulnia, hogy úgy figyelje önmagát, ahogy a csillagászok figyelik az eget és a csillagokat." - Marie Haddou 

Az önismeretet mint olyat sokan alábecsülik, és nem fektetnek rá elég nagy hangsúlyt. Pedig - mint ahogyan azt én a saját bőrömön is megtapasztaltam - fontos része az életünknek, és a boldogság megtalálásához szinte lehetetlen megkerülni. Ha önfeledten akarod élni a mindennapjaidat, az az első lépcsőfok, hogy meg kell tanulnod elfogadni saját magad. Olyannak, amilyen vagy. Tudom, ez most nagyon közhelyesen hangzik, de ez a színtiszta igazság. Attól a pillanattól kezdve, hogy a "felszínre engedtem" azt a bohókás lányt, aki valójában vagyok, úgy érzem sínen van az életem. Megtanultam, nincs semmi gond azzal, ha kitűnök a tömegből, és a saját szívemet követve járom az utamat. És az sem gond, ha nem vagyok tökéletes. Mert soha nem is leszek az. 

Nem mindig könnyű a saját személyiségedet szabadon engedni, hisz a társadalom olykor elég "érdekesen" áll hozzá az egyéniségekhez. Sajnos megtapasztaltam már ezt is. Ugyanakkor, mindenképpen érdemes kitartani, hisz ez jelenti a boldog élet egyik legfontosabb alapját. 

És hogy én miként is találtam önmagamra? Azt gondolom, az optimista életszemléletem és a makacsságom - ami egyébként az egyik legrosszabb tulajdonságom - mindenképpen a hasznomra vált. Utóbbi abban segített, hogy bármi is történt, soha nem adtam fel a saját személyiségemet. Igen, volt idő, amikor egy kicsit meghúztam magam a többi szürke kisegér között, de az elveimet akkor sem adtam fel. És az írás mint hobbi, szintén nagy segítség volt a számomra. De a legtöbbet talán a főiskolás éveimnek köszönhetem. Azokban az időkben olyan élettapasztalatokat szereztem, amelyek segítségével végre meg tudtam határozni magamat a világban. 

Mit tudnék tanácsolni Nektek? Azt, hogy kövessétek a szíveteket, mert az nagyon jól tudja, mire van szükségetek. Bátran vágjatok bele az önismeretbe. Kemény feladat, olykor sok könnyel, ám mindenképpen megéri. Ha úgy érzitek, egyedül nem vagytok rá képesek, azon sincs mit szégyellni. Számtalan erre szakosodott pszichológus, és terapeuta van, akik segíteni tudnak abban, hogy magatokra találjatok. Legyetek harmóniában önmagatokkal, és akkor boldogság is utat talál hozzátok!