A kedvesség világnapja
11:34
Amikor a mai nap folyamán először beléptem a Facebook profilomra, az első információ, ami szembejött velem, az az volt, hogy ma - azaz november 13.-án - ünnepeljük a "kedvesség" világnapját. Egyrészt feldobott ez a hír, hisz igazán jó, hogy az emberek ilyen dolgokkal foglalkoznak, ugyanakkor egy kissé el is keserített. Komolyan szükségünk van arra, hogy emlékeztessük egymást, legyünk kedvesek? Azt gondolom, ennek teljesen magától értetődőnek kellene lennie. Hisz az élet mindannyiunk számára sokkal szebb, és könnyebb, ha ily módon közeledünk embertársainkhoz. A kedvesség valóban kedvességet szül.
Eszembe jutott annak a pincérnőnek a története, aki saját zsebből fizette ki a betérő tűzoltók reggelijét. A számla helyett egy kedves kis üzenetet adott nekik, amiben megköszönte a szolgálatukat, és mindazt, amit az emberekért tesznek. Ezt követően a két tűzoltó minden ismerősét arra buzdította, hogy látogassanak el a kávézóba, ahol a lány dolgozik, és hagyjanak neki nagy összegű borravalót. A későbbiekben ráadásul az is a fülükbe jutott, hogy a pincérnő édesapja lebénult, és tolószékhez van kötve. A lány emiatt szeretett volna beszerezni egy speciális autót, amivel könnyedén utazhat az apja is. A cél érdekében internetes gyűjtést is szervezett, ami sajnálatos módon nem volt túl sikeres. Aztán ismét jött a két tűzoltó, és ahol tudták, megosztották a pincérnő történetét. Ezt követően, alig pár nap alatt, a szükséges pénznél jóval nagyobb összeget sikerült összegyűjteniük. Nos igen, az ilyen sztorik miatt hiszek még abban, hogy a bolygónk egy csodálatos hely, tele csodálatos emberekkel, akik csodálatos dolgokat képesek véghezvinni.
"A kedvesség megérinti a szívedet, és képessé tesz arra, hogy fejlődj, és megtanulj bízni magadban és másokban." - Eline Snel
Én azt vallom, életünk minden egyes pillanatában, tartsuk meg a "kedvesség" világnapját. Pénzünkbe nem kerül, bármennyit adhatunk belőle, hát miért ne oszthatnánk meg akkor a lehető legtöbb emberrel? Végezetül, íme itt egy csodálatos videó, amely megmutatja az önzetlen kedvesség igazi erejét. Legyetek kedvesek, és szeressétek egymást!
0 megjegyzés