A sírás jótékony hatásai

4:01


Aki ismer, az nagyon jól tudja, hogy a "sírás" szó alá akár az én nevemet is bejegyezhetnék a szótárban. Az érzelmek ily módon történő kinyilatkoztatása már hosszú ideje szerves része az életemnek. Mielőtt még azt gondolnátok, hogy egy sarokban kuporgó, depressziós ember vagyok, aki egyfolytában a problémái miatt siránkozik, szeretném eloszlatni a kételyeket. Én bizony azokat az egereket az esetek 80%-ban örömömben itatom. De ha épp a bánat könnyeit hullajtom, igazából azt sem szégyellem. Ugyanis bármilyen furán hangzik is, én szeretek sírni. 
Persze, nem arról van szó, hogy csak úgy random, ok nélkül rákezdenék, viszont ha úgy érzem, éppen bőghetnékem van, én bizony nem fogom vissza magam, legyek bárhol is. Az a bizonyos gát, ami a legtöbb emberben megvan - hogy nem sír a nagyközönség előtt - belőlem mondhatni teljesen hiányzik. Ez jó dolog-e? Én úgy érzem, igen. Tény, az emberek sokszor furán néznek rám emiatt, és nem igazán értik, mégis mi bajom van. Egyszerűen képtelenek lereagálni a helyzetet. Akadnak olyanok is, akik egyből "gyenge" léleknek könyvelnek el, azzal érvelve, hogy csakis a gyengék pityognak mások előtt. Nos, ezzel az állítással én közel sem értek egyet. Ugyanis ahhoz, hogy az ember ennyire nyíltan fel merje vállalni, mi is játszódik le éppen benne, nem kis erő, és bátorság kell. Ha társaink szeme láttára nem szeretnénk ennyire kitárulkozni, akkor érdemes elvonulni egy csendes kis sarokba, és utat engedni a könnyeknek. A sírás jótékony hatása ugyanis tudományosan bizonyított. 

A kutatók a mai napig nem találtak konkrét magyarázatot arra, az emberek vajon miért is sírnak. Számos elmélet van, de ezek közül még egyiket sem sikerült 100%-os pontossággal alátámasztani. A pozitív élettani hatásokat viszont már több tudós is bizonyította. Következzék pár példa: 

1. Méregteleníti a testet
A könnyeknek három típusát különböztetjük meg. Az alapkönny védi, és nedvesen tartja a szemünket, míg a reflexes könny valamilyen irritáló anyag (mint például a hagyma) hatására termelődik. Az utolsó az érzelmi könny, mely - ahogyan a nevében is benne van - különböző érzelmek hatására jelentkezik. Az első kettővel ellentétben, ez a könnytípus különböző stresszhormonokat és méreganyagokat is tartalmaz, melyek a sírásnak köszönhetően szó szerint kimosódnak a testből. 

2. Megnyugtat
A sírás az egyik legjobb módszer arra, hogy lenyugtassuk saját magunkat. Az egerek itatása ugyanis aktiválja a paraszimpatikus idegrendszert, ami segít nekünk a szervezetünk pihentetésében. A hatás ugyanakkor nem azonnali, egy kis időbe telik, míg megtapasztaljuk. 

3. Csökkenti a fájdalmat
Ha hosszabb ideig sírunk a szervezetünkben oxitocin és endorfin szabadul fel, melyek segítenek csillapítani mind a fizikai, mind a lelki fájdalmakat. Az oxitocin hatására kellemesebben érezzük magunkat, míg az endorfinnak köszönhetően lenyugszunk. 

4. Segít helyreállítani az érzelmi egyensúlyt
A könnytermelés - legyen az negatív vagy pozitív - extrém érzelmek hatására is megindul. A sírás segít abban, hogy feldolgozzuk a hirtelen "érzelmi sokkot" és újra helyreállítsuk a bennünk lévő harmóniát. 

Mint ahogyan azt láthatjátok, bármennyire is cikinek hangzik, a sírás igazából igen hasznos dolog a számunkra. Szóval, ha úgy érzitek, hogy a könnyeitek utat szeretnének törni maguknak, ne fogjátok őket vissza. Az elfojtás nem megoldás. Ti mit gondoltok? 

You Might Also Like

0 megjegyzés